-->
Véget ért „Keressük az ország legfittebb nagymamáját” játékunk. A 60 pályázó képére több mint 5000 like érkezett, amelyek közül a legtöbbet kapta, és ezzel a versenyt megnyerte: Pécsi Erika. A második helyezett Varga Sándorné (Ari), a harmadik pedig Molnárné Kepes Katalin lett. Gratulálunk a nyerteseknek.
Örülünk annak, hogy ez a játék megmutatta: idősebb korban is sokan aktív életet élnek, és figyelnek az egészségükre. Nyertesünkkel, Pécsi Erikával, készítettünk egy rövid interjút, hiszen mi is nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan tartja magát ilyen elképesztő formában.
- Hol hallottál a játékról? Miért döntöttél úgy, hogy elindulsz rajta?
- Kozmetikusként dolgozom, és az egyik vendégem hívta fel rá a figyelmemet. Az 50. születésnapomat egy komoly fordulópontként éltem meg, azóta keresem az újabb és újabb kihívásokat, örülök ha megmérethetem magam.
- A sport is ekkor lett az életed része, vagy mindig is mozgékony voltál?
- Mindig szerettem mozogni, de az utóbbi időben tudatosabban foglalkozom a testemmel. Három lányom van, mindhárman felnőttek, nemsokára megszületik a második unokám. Mióta a gyerekek „kiröpültek”, rendszeresebben foglalkozom magammal.
- A képeidet látva biztos sokan mondják azt, hogy jó géneket örököltél, szerencsés vagy hogy ilyen a külsőd. Te mit gondolsz erről?
- Minden, amit elértem, kemény munka eredménye. A második terhességem alatt például 32 kilót híztam, tehát nem hiszem, hogy genetikailag vékony alkat lennék. Az élet minden területén a munkában hiszek. Nem csak a fittség vagy a szép külső esetén, de minden esetben komoly munka van az eredmények mögött. Ha valaki időben elkezd foglalkozni magával, hiszek benne, hogy sokáig meg tudja őrizni a fittségét, egészségét. Nem szabad kifogásokat keresni. Ha valakinek például nincs ideje edzőterembe járni, már az is nagy változást hozhat, ha a lift helyett a lépcsőt használja.
- Kigondoltad már, hogy milyen termékeket választasz a Medostore kínálatából?
- Az argánolajos arcápolóból és a Multi Mineralból biztosan viszek, a többit majd még meglátjuk.